Blogolj!

Fiatalok, akik akarnak és tudnak boldogok lenni!


Felértékelődik a kritikus gondolkodás és a kreativitás, új szakmák jönnek létre, amelyek új készségeket igényelnek. A mesterséges intelligencia pedig már itt van, "addig szeressük és fogadjuk el, amíg minket szolgál"

Az oktatásért felelős államtitkár szerint növelni kell az oktatás hatékonyságát, hogy olyan fiatalokat adjon a társadalomnak, akik akarnak és tudnak boldogok lenni.

Bódis József egy országos közoktatási szakértői konferencián az ágazat kihívásai között említette a hatékonyság növelése mellett az oktatás színvonalának emelését, az iskolai lemorzsolódás csökkentését és az innovációt.

Az oktatás színvonalának emeléséről azt mondta: ebben a kormánynak az a szerepe, hogy a feltételrendszert biztosítsa, de kulcsszerepük az elhivatott, gyerekeket szerető pedagógusoknak van.

Bódis József ugyanakkor a fejlett világban az egyik legnagyobb kihívásnak a kedvezőtlen demográfiai jelenségeket nevezte, amelyeket "az Európai Unió nem fogalmaz meg a programjaiban". Szerinte ezért is imponáló, hogy a magyar kormány a gyerekeket, a családokat támogatja. 

Az államtitkár megjegyezte, hogy a Modern városok program keretében is jelentős, köznevelést érintő fejlesztések történtek, illetve történnek.

Bódis József kiemelte, hogy az operatív programok keretében 136 milliárd forint forrás áll rendelkezésre oktatási, köznevelési célú fejlesztésekre, hozzátéve, hogy a pályázati pénzek hasznosulását ellenőrizni fogják.

A jövőről szólva Bódis József azt mondta, felértékelődik a kritikus gondolkodás és a kreativitás, új szakmák jönnek létre, amelyek új készségeket igényelnek. A mesterséges intelligencia pedig már itt van, "addig szeressük és fogadjuk el, amíg minket szolgál" - figyelmeztetett az oktatási államtitkár.

 

https://iq.blogstar.hu/./pages/iq/contents/blog/63615/pics/lead_800x600.jpg
iq,iskola,iskolafejlesztés,mesterséges intelligencia,oktatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?