Blogolj!

Iskolák, ahol a gyermekek jól érzik magukat…


Olyan iskolát szeretnénk, ahova a gyermekek örömmel járnak, ahol jól érzik magukat - jelentette ki Bódis József oktatási államtitkár a Csongrád megyei Maroslelén, ahol az iskola új elsőseivel közösen nyitotta meg a tanévet.

Az államtitkár elmondta: az első iskolák létrehozásakor az írástudó emberek kinevelése volt a cél.

„A mai világban is írástudónak kell lenni, a digitális korban ez komplexebb feladat, közben azonban nem szabad elfeledni az emberi értékeket.”

Lázár János, a térség országgyűlési képviselője azt mondta:

fontos, hogy minden gyermek, szülessék akárhova, esélyt kapjon arra, hogy szorgalmának, tehetségének, felkészültségének megfelelően boldoguljon. Ezt az esélyt első lépésként az iskola tudja biztosítani.

Lázár János emlékeztetett, Maroslelén a 19. század első felétől folyamatos volt az oktatás, az iskola fejlesztése. Jelenleg pedig sikeresen kötik össze a digitális technológiát és a falu megmaradását, felismerve, hogy a 21. században egy kis vidéki település miként tud lehetőséget biztosítani az itt élők számára.

Lázár János a maroslelei tanénnyitón

A politikus hangsúlyozta, azoknak, akik közéleti szerepet vállalnak feladatuk, hogy képesek legyenek ezt a lehetőséget - a szülők anyagi helyzetétől függetlenül - minden gyermek számára megadni.

https://iq.blogstar.hu/./pages/iq/contents/blog/57854/pics/lead_800x600.jpg
iq,iskola,lázár jános,tanévkezdet
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?